Sokféleképpen próbáltam felvezetni ezt az írást… de szerintem semmi nem olyan jó, mint a körítésmentes valóság. Hát, tessék! Ákos 48 éves pedagógus. Két kislány és egy nagylány apukája. Idén nyáron rák miatt eltávolították az egyik heréjét. Már tavaly télen érezte, hogy nincs rendben valami, de hosszú hónapokig nem ment orvoshoz. Egy régi műtét utóhatására fogta. Legyintett, hárított, nem akarta elhinni. Elvégre „az nem lehet, hogy én rákos legyek”… Amikor kiderült, hogy de, sajnos lehet, akkor írni kezdett mindarról, ami vele történik. Röviden és hosszabban, dialógust, listát és cikket, tele öniróniával és humorral, csak úgy, saját magának. Egy közös barátunk olvasta az írásait, és azonnal ránk gondolt. Hogy ezek ide valók, hozzánk, mert a mi olvasóink értékelni fogják, hogy valaki ennyire viccesen ír egy ekkora taburól. Egyetértettünk. Ezért megbeszéltük Ákossal, hogy néhány írását mi is közöljük. Ő pedig úgy döntött, hogy nem választ magának „szerzői álnevet”, hanem jelenjen meg minden úgy, ahogy van, a saját nevén. Maximális respect neki ezért… is. Én D. Tóth Kriszta voltam, ez pedig Kökéndy Ákos első írása.